Az ember életét, mint a bolygón élő minden életformáét, a növekedés-gyarapodás-fejlődés igéje hajtja. Ennek a folyamatnak egyértelmű elszenvedője az őt körbefogó tér, amelyet folyamatos hódítás árán saját uralma, szükségei alá rendel. Többet jobbat, nagyobbat, szerethetőbbet vágyunk, ezzel pedig terünket, időnket, életünket faljuk.
Produkciós támogató:
Közép-Európa Táncszínház Egyesület, Közép-Európa Táncszínház Alapítvány, Bethlen Téri Színház, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros Önkormányzata, 7. kerület, Erzsébetváros Önkormányzata.
Die Aufführung ist Teil des Imre-Zoltán-Programms.
Space Eaters from mad la on Vimeo.
Mádi világa egy sajátos atmoszférával rendelkező kisbolygó, ahol szimbiózisban van a buddhizmus befelé élő elmélkedése és a dinamikus harcosok profizmusa. Jellegzetes hangulatteremtő, high-tech zenékkel dolgozik, amely különböző szinten fogadható be. A hatás mégis erős, expresszív.
Az előadók falják maguk körül a teret, miközben a tér szinte viszontfojtogatja őket, ez a kettős irányú mozgás pedig egyrészt sajátos dinamikát teremt, másrészt átlép a színpadon, és simán bekebelezi a közönséget.
Mádi László – Térfalók
Technisches Datenblatt
Színpad:
Optimális 12m x 12m, ebből 10m x 10m fehér balettszőnyeg, fehér hátér.
Minimum 8m x 8m fehér balettszőnyeg, fehér háttér.
Díszlet:
10m x 10m fekete lepel (visszük) – „Színpadon terítve játszik”
Licht:
10 Stück PAR64long CP61
20 Stück 1 KW PC mit Schallwand
8 Stück 2 KW PC mit Schalldämpfern
4 Horizon-Kettenschaltungen
2 Stück Profil ETC 25-50 750W
6 Stative
8 Stk. kleiner Fuß
Filter: LEE 106, 132, 139
Compulite Spark Lichtsteuerung.
Hängen:
Wiedergabe über Laptop, Front- und Monitorlautsprecher sowie Mischpult.
Technisch angepasst an die Gegebenheiten des Standorts, nach technischer Abstimmung.
Utazólétszám:
4 Tänzerinnen
2 férfi táncos
1 Techniker (leicht)
1 Choreograph
Lokale Nachfrage:
2 Beleuchtungseinheiten (für den Bau)
1 Beschallungsanlage (auch für Aufführungen)
Bühnenaufbau und -abbau: 4-6 Stunden
Bühnenlänge: 30 Minuten
Dauer: 40-45 Minuten ohne Unterbrechung
Technischer Kontakt:
Fogarasi Zoltán – fogarasi.zoltan@cedt.hu, +36 20 9782510
Mádi László – madi.laszlo@cedt.com, +36 70 395 4061
Tanztheater Mitteleuropa
Budapest, H-1071, Bethlen Gábor tér 3.
Tel./Fax: 36/1/342-7163 E-mail: cedt@cedt.hu.hu
www.cedt.hu