Tanulmány a testiségről René Magritte Szeretők című képe alapján

A 2013-ban indult tehetséggondozó- és kutatóprogram elsődleges célja a koreográfusi utánpótlás lehetőségeinek javítása, a fiatal koreográfusok helyzetbehozása. A Közép-Európa Táncszínház új stratégia kidolgozására vállalkozott, hogy folytathassa a legfiatalabb alkotókkal való együttműködést. Az IKF nyílt pályázatán fiatal koreográfusok kapnak lehetőséget az alkotásra. A nyertesek egy hétig dolgozhatnak a KET táncosaival, a hét végén pedig nyilvános bemutatót, demonstrációt tartanak színházi körülmények között.

2015 januárjában Gyulai Júlia nyerte a bemutatkozási lehetőséget:

„Egy állapotot szeretnék érzékeltetni, nyersen, őszintén, zavarba ejtően, mégis ízlésesen. Egy olyan kapcsolatot szeretnék felvázolni két ember között, amelynek megélése és megítéltetése manapság még mindig végletes: a szexualitásról szerintem még mindig nem tudunk nyíltan beszélni. Vagy tabuként kezeljük, vagy a pornográfia határait súroljuk. Egyik sem célom. A testiség, a szexualitás elvont ábrázolására teszek kísérletet…”

Supported by the Imre Zoltán Programme of the National Cultural Fund.

creators

Choreographer

  • Gyulai Júlia

Light

  • Zoltán Fogarasi

Consultant

  • When Attila

Presenters

  • Mariann Hargitai
  • Adrienn Horváth
  • Zsanett Jakab
  • Kim Jihyung
  • Palcsó Nóra
  • Son Jeemi
  • Frigy Ádám
  • Gábor Ivanov
  • Péter Kovács
  • László Mádi
 

VII IKF Talent Programme - Júlia Gyulai

Related Press Releases

Fejes Imre: NEM LÉTEZŐ KAPCSOLAT BÚCSÚZTATÁSA  (Dance review) – 15/01/2015 „Van egy kedvenc képem, Magritte Szeretők című festménye, amely egy az egyben kapcsolódik a darabhoz, ahogy a zenék is. Nemrég arra jutottam, hogy a képen látható zsákok, melyek a figurákon vannak, nagy szerepet játszhatnak a darabban is. Mivel kell az a valami, amit le akarunk venni magunkról. És nekiálltam anyukámmal zsákokat varrni…”
error: Content is protected !!